Esztergomi Bazilika a makettparkban

2014-05-07

SzarvasiMakettAz ország egyetlen interaktív makettparkja, a szarvasi Mini Magyarország makettpark hamarosan már közel félszáz makettel fogadja a látogatókat. A tavaszi bővítést követően több mint egy tucat mozgó vasút- és hajó maketteket irányíthatnak a látogatók, és több épület is megszólal az interaktív élményparkban. A jelenleg zajló fejlesztéseknek köszönhetően a történelmi Magyarország közepén a Mini Magyarország makettparkban található Esztergomi Bazilika makettje is megszólal: Mindszenty 56-os beszédét meghallgatva idézhetik fel a történelmet a gyerek és felnőtt látogatók. Az elmúlt év minden eddigi rekordot megdöntött a Körösök szívében. Tavaly mintegy 72 ezren látogattak el a Szarvasi Arborétumba és a kertben található Mini Magyarországba. Az ország egyetlen interaktív makettparkja 2014-ben ráadásul számos új, mozgó és hangzó makettel gazdagodik, így többek közt megszólal a mini Esztergomi Bazilikából Mindszenty József bíboros a Szabd Kossuth Rádióban elmondott történelmi jelentőségű 56-os beszéde, a Szegedi Dóm makettjének harangjátéka, a mini Pécsi Dzsámiból pedig a müezzin hangját hallhatjuk majd. A vasút szerelmesei bizonyára elégedettek lesznek, ugyanis a mini síneken régi, emblematikus szerelvények közlekednek, amelyeket maguk a látogatók irányíthatnak. Vízre kerül a Földet körbevitorlázó Fa Nándor legendás hajója, a Szent Jupát kicsinyített mása is. A fejlesztések sora természetesen ezután is folytatódik: a szarvasi Mini Magyarország makettparkban a teljes bővítés lezárultával mintegy száz makett lesz látható. A szarvasi Mini Magyarország makettparknak otthont adó Szarvasi Arborétum szintén számtalan programot kínál 2014-ben is a Szarvasra kirándulóknak. A látogatók részt vehetnek az éjszakai detektoros denevérlesen, vagy akár bekapcsolódhatnak a bagolylesbe is. Az immár hagyományosnak számító szezonnyitó program, a Szorgos Hangyák Napja mellett szabadtéri koncertek, állandó kiállítások, egyedülálló természeti környezetben induló sétahajó-kirándulások várják a látogatókat, és izgalmas kalandokra számíthatnak a geocaching rajongói is. A szarvasi Mini Magyarország makettparkról A Szarvasi Arborétumban található Mini Magyarország makettparkban néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatjuk. Magyarország épített csodáinak minden apró részletében kidolgozott kicsinyített mása megtalálható a történelmi Magyarország közepén, Szarvason, a Mini Magyarország makettparkban.  Aki még soha nem látta a Kecskeméti Cifrapalotát felülről, a Pécsi Dzsámit vagy a Tatabányai Turult közelről, akinek eddig kimaradt a Fertődi Kastély, nem hallotta még a visszhangot a Tihanyi Apátságnál, nem emlékszik pontosan kiknek a szobrai állnak a Hősök terén, vagy megnézne egy csatajelentet az egri várban, annak a Mini Magyarország a tökéletes kirándulóhely. Az ország legnagyobb arborétumában Magyarország nevezetességei gyerekbarát méretben egy helyen, felnőtteknek, gyerekeknek, családoknak és osztályoknak egyaránt kötelező országjáró program. A Szarvasi Arborétumról Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvas-Békésszentandrási-holtág partján, összesen 82 hektáron. Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt nagyobb arányú telepítést, amely során számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ különféle tájairól. Az itt élő fásszárú gyűjtemény több mint 1600 féle növénykülönlegességből áll. A növények mellett rengeteg állat is él a kertben, köztük olyan különleges madarak, mint az Arborétum albínó pávái. Az Arborétum jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem felügyelete alatt áll. Az általános fenntartási munkák, a kutatás és az oktatás mellett kiemelt szerepet kap az idegenforgalom. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ www.minimagyarorszag.hu http://www.facebook.com/MiniMagyarorszagSzarvas www.youtube.com/makettparkszarvas SAJTÓKAPCSOLAT Wolf Kommunikáció /Saliga Enikő /+36 30 297 2043 / saliga@wolfkom.hu
2023 Január
VHKSzCsPSz
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Copyright © Hello Esztergom