Fotókiállítás és képárverés a Borhíd Fesztiválon - Interjú Majtényi Kinga junior fotográfussal

2016-10-04

2016. október 7-én, pénteken veszi kezdetét Esztergomban a Borhíd Fesztivál, amely idén egy nem mindennapi eseménnyel, jótékonysági képárveréssel egészül ki. Majtényi Kinga junior fotográfus 14 képből álló sorozatából ötöt bocsát árverésre, bízva abban, hogy az ily módon befolyó összeggel, ha maradéktalanul nem is, de valamiképpen viszonozni tudja háláját a Vaszary Kolos Kórház Belgyógyászati Osztálya felé. A személyes motiváción túl magával a témával is foglalkoznunk kell, hiszen két nagyon titokzatos misztérium találkozását dolgozza fel a fiatal művész, ez pedig: a Nő és a Bor. A megrendezésre kerülő árverésről, a nő és a bor kapcsolatáról, valamint egy szárnyait bontogató tehetség indulásáról és álmairól beszélgettem Majtényi Kingával… - Az idei Borhíd Fesztiválon a 14 fotóból álló, BorTárs című sorozatodból 60x60 cm-es méretben öt képedet bocsátod árverezésre október 9-én, vasárnap fél 6-kor. Honnan jött az árverezés ötlete, és miért éppen ezt a fesztivált választottad? - Nagypapám borász és nagyon szereti a bort... Egyszer készítettem egy fotót, amelyen egy nő látható - háttal, testéről leomló ruhával - egy üveg bor társaságában. A kép azután felkeltette mentortanárom, Bánhalmi Norbert fotóművész érdeklődését, és nekem szegezte a kérdést, hogy mi célom ezzel az egésszel. Hirtelen csak annyit tudtam mondani, hogy minden vágyam egy szép napon Párizsban szerepelni, mire ő rávágta, hogy akkor első lépésnek mutassam meg magam ezen a fesztiválon. Nagyon örültem az ötletnek, lévén, hogy esztergomi vagyok, másfelől pedig a borünnep jó alkalom arra, hogy a fotóimon keresztül mi, nők megmutassuk: ugyanolyan édesek és keserűek tudunk lenni, mint egy pohár bor. - Kiállítás is lesz a fesztiválon vagy csak a sorozat öt képének árverése? - Szeretnék kiállítást is, de csak a visszafogottabb képekkel, van egy-kettő, amely kissé polgárpukkasztó lenne, ha kiállítanám… - BorTárs címet adtad ennek a sorozatnak. Hogyan tudnád bemutatni az alkotásokat? - Minden kép mögé az a történet képzelhető, hogy a nő egy bor társaságában miképpen várja a férfit. Néhány képen meg lehet figyelni például, hogy a pohár még le van fordítva, ismét másokon már tele van töltve, sőt láthatunk olyat is, ahol a nő a cipője sarkával próbálja a dugót kihúzni az üvegből. Ezekben a vágyakozás intenzitását akartam érzékeltetni. Van olyan is, amelyen a nő félig mezítelenül tárul elénk, háta mögött pedig ott a teli pohár bor, vagy ő az, aki nyújtja, odanyújtja a képzeletbeli férfinak a poharat, és vele együtt talán magát is azzal az üzenettel, hogy “végy magadhoz!” - Azt mondtad, hogy nem mindegyiket állítanád ki. Lenne olyan, amely botrányt keltene? - Botrányt egyáltalán nem, de tudom, hogy a fesztiválon lesznek kisgyerekek és idős emberek is. Nem szeretném, ha a fotók félreértést szülnének. Nem a női test csupaszsága, nem a nő magamutogatása, a szexualitás ábrázolása volt a célom, hanem a bor és a nő titokzatos voltának összekapcsolása. A vágyak realista kivetítésében a bor nem az alkoholizmus, hanem az érzések képi megfogalmazását adja. - A Kis-Duna sétányon, a vásártéren fogjátok az árverést megrendezni. Árucikk lesz az alkotás, és mégsem elítélendő ez, hiszen a befolyt összeg nagyon nemes célt szolgál. Miért éppen a Vaszary kórházra esett a választásod? - Fél évvel ezelőtt - kis túlzással - a halálomon voltam… Elkaptam egy nagyon komoly betegséget, amely már a csontvelőmet veszélyeztette. A belgyógyászaton azonban “rendbe tettek”, és amikor kikerültem, alig vártam, hogy valahogy megháláljam a nővérek és az orvosok, elsősorban Lászlóczky Ágnes doktornő segítségét. Korábbi fotóimból küldtem ajándékba néhányat, amelyeket a Kis-Dunánál és a bazilikánál készítettem. És most ezzel az árveréssel remélem, hogy anyagilag is kicsit támogathatom a munkájukat. - Azt látom rajtad, hogy amikor az árverést szóba kerül, izgulni kezdesz. Tartasz valamitől vagy valakiktől? - Leginkább a saját korosztályomtól tartok. Félek attól, hogy ők felszínesen ítélnek majd meg, és persze szeretném, ha az árverés is elérné a célját - ez nem kis izgalommal tölt el. - Azt írod a honlapodon: “ráléptem a felnőtté válás útjára, és a gyermeki énem mellett kezdem felfedezni azt, hogy én egyben Nő is vagyok”. A budapesti Garabonciás Szakközépiskola alkalmazott fotográfus szakán tanulsz, érettségi előtt állsz, saját bevallásod szerint a legtöbben csak 16 évesnek néznek első pillantásra, holott már nagykorú vagy… Hogyan tudnád meghatározni a Nőt? Mit jelent tinédzser lánykából igazi nővé válni? - Leginkább a gondolkodásomon és a viselkedésemen érzem azt, hogy megváltoztam. Tudok komoly lenni, erős, és ha kell, független. Másrészt hadd utaljak vissza a fotó-témára. A bor mellett általában oldott a légkör. A bor oldani tud, jókedvet teremteni. Én így látom a nőt, és egyre inkább magamat is. Mi, nők sokszor olyanok vagyunk a férfi számára, mint egy pohár bor: elgyengülhetnek tőlünk, oldottabbá válhatnak. - A fotósorozatodban soha nem látjuk a nőt egész alakjában, mindig csak valamely részét, részletét hangsúlyozod. Mi ennek az oka? - Ezeken a képeken - egyet-kettőt leszámítva - modellel dolgoztam. Azt akartam, hogy a nő nő maradjon konkrét név és arc nélkül. Ezzel általánosabb, átfogóbb az üzenet. Kevésbé lehet olyan módon félreérteni, hogy ez csupán meztelenkedés valaki részéről, vagy ha kiderülne, hogy némelyiken én vagyok, akkor azt mondani, hogy magamutogatás. Szerintem a női test gyönyörű, minden nőé az - és ezt most általánosságban mondom, magáról a Nőről beszélek. Másként megfogalmazva: azzal, akivel együtt vagyunk, nos, annak a teste is szép, mert szépnek látjuk. - Azt mondtad, hogy tartasz egy kicsit a korosztályodtól, tartasz az idősebb generációtól. Milyen nehézségekkel küzd egy magadfajta fiatal tehetség a mai világban? - Néha az az érzésem, hogy egyesek a fotóim miatt könnyű nőnek tartanak. Pedig nagyon tévednek! Másrészt sokszor látom, főként Pesten, hogy milyen erős sztereotípiákba kényszerítenek bennünket. Ha ezeknek nem tesz eleget az ember, talán már nem is számít nőnek, s mindeközben a belső értékekről nem beszélünk. Szerintem a legnagyobb baj az, hogy sokszor nem lehetünk azok, akik vagyunk. Nem vagy vékony? Nem tökéletes az arcod, a bőröd? Talán már nem is létezel… - és ilyenkor jó megtapasztalni, hogy a párodnak te vagy a legszebb, az egyetlen. - A fotóidon mégis ezt az ideált szerepelteted. Mondhatni, tökéletes női test tárul a néző elé. - Hidd el, mindenkin van valami hiba! Lehet, hogy ezeken most éppen nem látszik - csak részleteket látunk! - Van annak jelentősége, hogy kompozícióhoz a vörösbort választottad? - Nincs. Elsősorban a kontraszt miatt döntöttem így. - Hogyan indult a pályafutásod? Ki inspirált, kinek vagy minek a hatására kezdtél el fotózással foglalkozni? - Az egész akkor kezdődött, amikor kaptam egy kis Lumix kompakt gépet. Eleinte - bármilyen furcsán is hangzik - cigarettacsikkeket fényképeztem, érdekesnek találtam a makro beállítással készített képeket. Aztán a figyelmem a Duna, majd a bazilika felé fordult. Azt hiszem, nyolcadikos lehettem, amikor elkezdődött ez az egész szenvedély. Rengeteg inspirációt kaptam mentoraimtól: Lovas Dianától és Bánhalmi Norberttől. Nagyon szeretném, ha ezzel a mostani árveréssel büszkék lennének rám! - Az érettségi után hogyan tovább? - Ahogy befejezem a középiskolát, folytatom a továbbtanulást ezen a téren, és örülnék, ha Bánhalmi Norbert továbbra is foglalkozna velem. Remélem, egyszer a sajtófótó-kiállításon is szerepel majd a képem. - Milyen témák érdekelnek még a fotózáson belül? A nőt és a bort valamelyest körbejártuk... - Elsősorban a szociofotó. Érdekelnek az emberi sorsok, a mindennapok bemutatása. Nagyon szeretnék eljutni Irakba, és megmutatni, hogy ott mivel küzdenek az emberek nap mint nap. Hiszem azt, hogy problémáink nagy része eltörpülne, ha látnánk, a világ más táján hogyan élnek és mivel küzdenek egyes népek. - Lehetne ez a Te személyes küldetésed? - Szeretnék egy másik látásmódot megmutatni az embereknek. Felhívni a figyelmet arra, hogy ne csak a felszín alapján ítéljünk. A szüleim elváltak, az iskolában is sokszor tudtomra adták, hogy zavaró tényező vagyok, úgy érzem, megsínylettem a tinédzser koromat. Azoknak is szeretnék üzenni a képeimmel, akiktől néha bántást kaptam: az, akin alkalmanként könnyű volt átlépni, íme, most itt áll, és nem olyan, mint amilyennek első látásra tűnik. - Tehát e mögött a hajdani kislány mögött egy egészen érdekes világ sejlik fel… - Igen. - Írod továbbá a honlapodon, hogy szereted Esztergomot, és reméled, hogy egyszer majd a város is büszke lesz rád. Mit találsz vonzónak Esztergomban? - Egyrészt szeretem azt, hogy itt a Duna, másrészt a város bizonyos részeinek romantikus hangulata van. Ilyen például számomra a Víziváros és a Kis-Duna. - Romantikus alkatnak tartod magad? - Nagyon. Ezért is szeretnék eljutni Párizsba, és ezért is szeretem annyira Budapestet. A századforduló művészete számomra gyönyörű, milyen jó volna, ha ezt mindenki így látná! - Ha megkomponálhatnál magadról egy Párizsban készült fotót, az hol készülne, milyen környezetben? - Szerintem Párizs ősszel vagy tavasszal a legszebb. Úgyhogy e kettő közül választanék, továbbá keresnék egy olyan kávéházat, amely egy téren van, mindenütt emberek, körülöttünk épületek, érezni a romantikus hangulatot. Az őszi vagy tavaszi fények különös árnyalatot kölcsönöznének mindennek… - Milyen ruha lenne rajtad? - Én nagyon szoknyás típus vagyok. Az “egyberuhákat” szeretem. Olyat, amilyet most is látsz rajtam. Talán még kalapom is lenne… - És egyedül ülnél vagy valakinek a társaságában? - Azt hiszem, az apukámmal… - Esztergomban milyen képen látnád magad szívesen? - A Széchenyi téren ülnék ugyanígy egy kávézó teraszán. Nagyon szeretem a várost, és ha nem Budapesten vagyok egyelőre még Esztergom az én kis Párizsom…

Keppel Dániel

Az árverés fotói:

 

BorTárs-fotósorozat:

2019 Október
VHKSzCsPSz
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Copyright © Hello Esztergom