Újkőkori leletektől a kortárs művészetig - Interjú Juhász Gyulával, a Párkányi Városi Múzeum vezetőjével

2017-03-28

Városi, helytörténeti múzeum vezetőjének lenni a mai világban egyet jelent a hagyományőrzéssel. Azzal az elkötelezett hagyományőrzéssel, amelynek nap mint nap fel kell vennie a versenyt az emberi léptéket már jócskán meghaladó információáradattal. Egy olyan korban, amelyben földünk legtávolabbi pontjairól szóló híradások tudnak egymás mellé rendelődni ideig-óráig, amikor azt a hiú képzetet dédelgethetjük magunkban, hogy mindenről mindent azonnal megtudhatunk, nagyon nagy szükség van az olyan kulturális entitásokra - értsünk ezalatt úgy intézményeket, mint személyeket -, amelyek kiemelik a lényeget, a gyökerek megtartó, s egyben jövőbe mutató erejét, akik, mint az aranyásók, kimossák a hírszennyezés zúgó folyamából értékeinket, múltunk gyöngyszemeit, és újra felhangosítják azt a szólamot, amely egy nemzetet nemzetté, egy térséget pedig éppen a sajátosságai révén otthonunkká tehet. Juhász Gyulával, a Párkányi Városi Múzeum vezetőjével beszélgettünk... - Már azelőtt, hogy megkapta a múzeum vezetését, a néprajz különösen is fontos érdeklődési területének számított. Milyen gyökerekből táplálkozik ez az elköteleződése a népművészet, a néphagyomány iránt? - Elköteleződésem gyökerei a népművészet és úgy általában a néphagyomány iránt eléggé mélyre nyúlnak. Ez abból adódik, hogy bár párkányi születésű vagyok, de gyermekéveimet egészen a felnőtté válásig Kőhídgyarmaton töltöttem. Én még abban az időben cseperedtem fel, amikor egy teljesen más világ, egy sokkal összetartóbb, jelentősen zártabb faluközösség élte mindennapjait. Mi még a régi családmodell szerint éltünk, vagyis három generáció együtt. Természetes volt számomra, hogy együtt tartjuk meg ünnepeinket, hogy vasárnaponként tisztába tesszük testünket-lelkünket, hogy életünket az igaznak vélt hagyományok tiszteletben tartásával éljük. Így természetes volt, hogy a népművészet, a néphagyomány az évek előrehaladtával belém ivódott. Anyai nagyapám még a 19. század végén született, megjárta az első világháborút, tőle rengeteget tanultam, és mivel minden fontosnak vélt dolgot lejegyzetelt, ez számomra a hagyományok kútforrása lett. Ezeket a lejegyzett gondolatokat aztán fel is használtam a Kőhídgyarmat című falumonográfia megírásánál. - Néprajzi szempontból mi az az örökség, amelyet a magyarság kifejezetten ennek a térségnek, Párkánynak és régiójának köszönhet? - Elsősorban és egyértelműen a kurtaszoknyás viseletet kell kiemelnem. Ezt az egyedülálló női viseletet csupán hat Párkány környéki faluban hordták: Bényben, Kéménden, Kőhídgyarmaton, Garampáldon, Kisgyarmaton és Barton. Ez a szemet gyönyörködtető kulturális örökség immár a magyar nemzeti értéktárat is gazdagítja. A „kurtaszoknyás falvak” hagyományőrzői hűek viseletükhöz, ezzel is ápolva a régi hagyományokat. - Milyen múltra tekint vissza a Párkányi Városi Múzeum, amelynek több mint egy évtizede már Ön a vezetője? - A Párkányi Városi Múzeum 2004 májusában nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt. Tehát idén májusban lesz 13 éves. Ezalatt az idő alatt az állandó, valamint számos időszaki kiállítás mellett a legnagyobb sikernek azt tartom, hogy most már az emberek köztudatában él a múzeum. Ez azért is nagy dolog, mert korábban Párkánynak nem volt múzeuma. Jóllehet helyi és járási szinten indultak kezdeményezések ebbe az irányba, azonban kellő támogatás hiányában idővel elhaltak. A 2004-es év jelentette az áttörést, amikor néhány lokálpatrióta újból felkarolta az ügyet, és ezt már az önkormányzat sem hagyta szó nélkül. Így nyílhatott meg 13 évvel ezelőtt a múzeum.   - Milyen fontosabb eseményeket tudna kiemelni a múzeum működése során? - Ha visszagondolok erre a 13 évre, mintegy nyolcvan kiállításunk volt. Természetesen időszaki kiállításokról beszélek. Általában azok élveztek nagyobb népszerűséget, amelyek valamilyen helytörténeti anyagot mutattak be. Maga a múzeum is helytörténeti jellegű, regionális kihatással - így is lett bejegyezve a Kulturális Minisztériumban 2005-ben. Pár éve rendeztünk egy kiállítást, ami kifejezetten a párkányi sportéletre koncentrált, a párkányi torna klub fennállásának 90. évfordulója alkalmából. Talán ez volt az egyik legnépszerűbb a látogatottsági adatok szerint, de számomra ugyanilyen szép emléket őriz a doni kivonulás 70. évfordulójára rendezett tárlatunk, amelyet a Magyar Honvédelmi Minisztérium közreműködésével hoztunk létre. A minisztérium több munkatársa személyesen is jelen volt a megnyitón, amelyen Szakály Sándor történészt hallhatták a résztvevők, ill. megtisztelt bennünket jelenlétével Schmidt Pálné Makrai Katalin, a hadisírok gondozásának védnöke. Szívszorító látvány volt, ahogy a minisztériumtól kapott adatbázisban kutakodhattak a látogatók, és ki-ki rátalálhatott hozzátartozójára, azokra a hősi halált halt katonákra, akik a Don-kanyar szorításából már soha nem tértek vissza. Bizony láttam könnyeket kicsordulni az idősek szeméből... - Milyen változásokon ment keresztül a múzeum az elmúlt években? - Lényeges változásokról nem igazán tudok beszámolni, viszont dinamikusan fejlődik a néprajzi anyagunk, amely az állandó kiállítás részét képezi. Mivel igen kis alapterületű a múzeum, mára már nyugodt lélekkel mondhatom, hogy kinőttük a falakat. Tehát változás alatt inkább állandó bővülést értsünk, olyannyira, hogy már tényleg nem férünk el. Azt még meg kell jegyeznem, hogy több mint két évig benne voltunk egy nagy nemzetközi projektben a visegrádi alapnál. Ahogy Magyarországot Esztergom, Szlovákiát Párkány képviselte. Szerettünk volna a projekt lehetőségét kihasználva átköltözni egy nagyobb épületbe itt a város szívében, ám ez az utolsó pillanatban meghiúsult. A projekt elbukott, de azt azért jó volt megtapasztalni, hogy a városvezetés támogatta a tervet. - Az állandó kiállítás milyen témakörben várja a látogatókat? - Az állandó kiállításunk alapjait már a múzeum indításánál leraktuk, és ahogy említettem, évről évre ezt bővítjük. A helytörténeti kiállításunk két részből áll: régészeti leletekkel és levéltári anyag segítségével mutatjuk be a település történetét, fejlődését. A régészeti anyagunk egyébként igen gazdag a múzeum méreteihez képest is, a legrégebbi tárgyi emlékek az újkőkorból származnak. Ettől az időszaktól kezdve folyamatosan lakták a térséget, az egymást váltó korszakokat, azok leleteivel együtt igyekszünk átláthatóvá tenni. Kevesen tudják, de az egykori papírgyár területén tárták fel a Kárpát-medence legnagyobb újkőkori települését. A bronzkorból, a római korból, az avar időszakból, de az Árpád-korból is szép számban vannak régészeti leleteink. A római korhoz annyit fűznék még hozzá, hogy a mai Párkány stratégiailag ugyanolyan fontos területnek számított a birodalom számára, mint Esztergom. A határ (limes) katonai megerősítésére őrtornyot is emeltek a legionáriusok. - A római korból milyen tárgyi anyaggal rendelkeznek? - A mai Párkány területén lévő egykori római katonai őrtorony neve Anavum volt. Ebből a korból összesen tizenkét régészeti lelettel, pontosabban edénnyel rendelkezünk, melyeket be is mutatunk az érdeklődőknek. Ez a leletegyüttes az egykori katonai gyakorlótér területéről került elő. - Melyik leletet tartja történelmi szempontból a legjelentősebbnek? - Minden lelet fontos és értékes, nehéz rangsorolni őket. De ha mindenképpen meg akarnám nevezni a legjelentősebbet, akkor a neolitikumból származó, két darab kétosztatú edényt mondanám, melyeket kultikus célokra használtak. Ebben az esetben mintegy hétezer éves leletekről beszélhetünk. - A helytörténeti, ill. néprajzi anyag megtekintésekor mire hívná fel leginkább a látogatók figyelmét? Mi az, amit  mindenképpen látni kell? - Sok szép és értékes néprajzi tárgyunk van Párkányból és a környék falvaiból. Mindenképp említésre méltó az a szőlődaráló, amelyet a hajtókar és a szorítóvasak kivételével teljes egészében fából csinált Könözsi Pál 1887-ben. Ezt azért tudjuk ilyen pontosan, mert a készíttetője belevéste a nevét és az évszámot is. De található gyűjteményünkben egy fából készült hurkatöltő is, sajnos ezen semmilyen írás nem található. - Milyen nagyobb eseményekre készülnek a közeljövőben? - A Párkányi Városi Múzeum életében a Múzeumok Éjszakája vált a legnagyobb eseménnyé az évek során, de szoktunk rendezni húsvétváró fesztivált, kézművesek és agyagosok közreműködésével. A kiállítások mellett folyóirat- és könyvbemutatókkal is várjuk az érdeklődőket. - Ha megvalósul a költözés, az mennyiben változtatja meg a múzeum eddigi működését? - Erre az esetre készítettünk egy tanulmányt, amely magába foglalja a jelenlegi múzeum „továbbélését”, de számol egy új pavilonnal is, amelyben az európai jelentőségű 1683-as párkányi csatának állítanánk emléket. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy interaktív kiállítótérben megjelennének a csatához köthető dokumentumok és egyéb fellelhető tárgyak, egy körpanorámás „mozi” segítségével pedig teljesen beleélhetné magát a látogató a 330 évvel ezelőtti eseményekbe, sőt bizonyos értelemben részesévé is válhatna. Arról nem is beszélve, hogy az e célra kiszemelt épület elhelyezkedése sokkal előnyösebb, mint a jelenlegi. Biztos vagyok benne, hogy ez olyan vonzerőt jelentene a városnak, amely sok évre megalapozná a múzeum jövőjét.

Keppel Dániel

Képgaléria: