Együtt lenni, együtt tenni jó! - Közösségek Hete Esztergomban

2018-05-11

Immár második alkalommal hirdették meg a Közösségek hete elnevezésű országos rendezvénysorozatot, melyen - ahogy tavaly, idén is részt vett a Duna Múzeum csapata május 7. és 13. között. Igaz, nem egyedül tettük, karonfogva a Duna Múzeum Barátai Egyesület tagságát és az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület vezetőjét, rendeztünk egy vidám kertrendezős, takarítós napot kedden Esztergomban.

 

 

A rendezvénysorozat középpontjában 2018-ban a közös tervezés és cselekvés áll, ezért a résztvevőket olyan programok megvalósítására buzdították a szervezők, amelyek valamilyen közösségi akciót, egy jó ügy érdekében közösen elvégzett tevékenységet valósítanak meg. A szervezők arra is figyelmet fordítottak idén, hogy a különböző események a generációk együttműködésén, egymás tanításán alapuljanak.

Kedden reggel így aztán a múzeum udvarán gyülekeztünk kapákkal, ásókkal és némi muskátlival “felfegyverkezve”, hogy aztán együtt menjünk a kijelölt célhoz, a környezetkultúra egyesület Árpád utcai központjához. A központ ebben az esetben egy takarékos kis családi házat jelent, ahol a kert rendbetételében és egy tűzrakó kialakításában segédkeztünk.

A rendezvénysorozattal a közösségi kezdeményezések erejét, a társadalmi együttműködés és a lakosság aktív szerepvállalásának örömét tenné láthatóvá a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciuma.

Duna Múzeum

 

2018 Augusztus
VHKSzCsPSz
 1
  • XVIII. Esztergomi Bábos Tábor
  • Portréfilm Sebő Ferencről
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
2
  • XVIII. Esztergomi Bábos Tábor
  • Ágacska - Csukás István meséje nyomán
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
3
  • XVIII. Esztergomi Bábos Tábor
  • Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól
  • Sárkányszelidítő Jazz Napok Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
4
  • XVIII. Esztergomi Bábos Tábor
  • Halványlila gőz - A L’art pour l’art Társulat produkciója
  • Sárkányszelidítő Jazz Napok Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
5
  • Klassz a pArton - Mozart-koncert
  • Sárkányszelidítő Jazz Napok Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
6
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
7
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
8
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
9
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
10
  • Mária testamentuma - Nagy Mari önálló estje
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
11
  • Edith és Marlene - Pataki Éva zenés játéka
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
12
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
13
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
14
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
  • Juhász Előd - Zeneközelben 5.
15
  • Magyarok fénye, ország reménye... - Énekes imádságok
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
16
  • Experidance - Ezeregyév
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
17
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
18
  • Tóth Vera & Budapest Jazz Orchestra
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
19
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
20
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
2122232425
26
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
27
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
28
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
29
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
30
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
31
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
 
Copyright © Hello Esztergom