Sütő-főző napközis tábor Esztergomban

2018-06-13

Ebben az évben már ötödször kerül megszervezésre a Sütő-főző napközis tábort Esztergomban, a Montágh Imre Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola tankonyhájában.

 

 

A négy sikeres tábor után nem lehetett kérdés, hogy idén is lesz folytatás. Kis létszámú turnusokban egyszerre 18-20 gyereket tudnak foglalkoztatni, három pedagógus irányításával. A 4 turnus alatt kb.: 80 gyerek ismerkedik meg a sütés-főzés rejtelmeivel. Ők maguk is közreműködnek részben, vagy egészben a tízórai, az ebéd és az uzsonna elkészítésében. Ezeket az egyszerű ételeket később otthon is elkészíthetik, a leírt receptek segítségével.

A tábor lehetőséget ad arra, hogy felhívja a figyelmet a helyes táplálkozásra, az egészséges életmódra, a megfelelő élelmiszerekre. Nemcsak beszélnek erről, hanem így is sütnek, főznek és étkeznek a tábor egész ideje alatt. A nap végén a szülők is kapnak kóstolót az elkészített finomságokból!

Eddig a legkisebb résztvevő 6 éves volt, a legnagyobb 18 – de elsősorban az általános iskolás korosztály érdeklődését sikerült a szervezőknek felkelteni.

A tábor július 2-től július 27-ig tart, 4 turnusban, heti váltásban, reggel 9-től délután 4-ig, hétfőtől péntekig.

A foglalkozások között kézműveskedések, marcipán figurák készítése is szerepel, a gyerekek sok-sok közös játékot tanulnak, és a hangulat emeléséhez jó néhány dalt is elénekelhetnek közösen, gitár kísérettel.

A szabadfoglalkozások alatt csocsó, asztalitenisz és tollaslabda várja őket.

Tavaly elkészült az iskola hatalmas játszótere, ami szintén rendelkezésre áll!

2019 Január
VHKSzCsPSz
 1
  • Homolya Gábor képzőművész kiállítása Párkányban
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
2
  • Homolya Gábor képzőművész kiállítása Párkányban
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
3
  • Homolya Gábor képzőművész kiállítása Párkányban
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
4
  • Homolya Gábor képzőművész kiállítása Párkányban
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
5
  • Homolya Gábor képzőművész kiállítása Párkányban
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
6
  • Homolya Gábor képzőművész kiállítása Párkányban
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
7
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
8
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
9
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
10
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
11
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
12
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
13
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
14
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
15
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
16
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
17
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
18
  • Bangó Miklós művésztanár kiállítása
19
20212223242526
2728293031 
Copyright © Hello Esztergom