Az Év Múzeumbarát Osztálya és Pedagógusa pályázat

Játékos versengéssel invitálják gyakoribb múzeumlátogatásra az esztergomi diákokat és pedagógusokat a helyi közgyűjtemények. Az esztergomi múzeumok és az MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára – hagyományteremtő szándékkal – meghirdette Az Év Múzeumbarát Osztálya, valamint Az Év Múzeumbarát Pedagógusa pályázatokat. Mindkét pályázat célja, hogy a helyi iskolák diákjai és tanárai gyakrabban és szívesebben járjanak az esztergomi múzeumokba, illetve a Levéltárba, az iskolai tanulás során hatékonyabban és kreatívabban használják a múzeumok biztosította ismeretszerzési lehetőségeket, ezáltal erősödjön az oktatási intézmények és a múzeumok kapcsolata. A pályázat keretében az osztályok esetében az adott tanév múzeumlátogatási alkalmainak – kiállításmegnyitók, rendezvények, tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások, vetélkedők, iskolai közösségi szolgálat végzése – gyakorisága, a pedagógusoknál pedig a múzeumok oktatási célú, sokoldalú, kreatív hasznosítása – iskolai tanórák, házi feladatok és múzeumlátogatások során – alapján kerül kiválasztásra a díjazott. Az Év Múzeumbarát Osztálya Díjra esztergomi általános és középiskolai osztályok pályázhatnak. A pályázatban résztvevők az első múzeumlátogatás alkalmával regisztrálhatnak, és egy pecsétgyűjtő füzetet kapnak, melybe a tanév során gyűjthetik a látogatást igazoló pecséteket. A pecsétek külön pontszámot érnek a múzeumlátogatás tartalmától függően. Valamennyi résztvevő múzeumból legalább egy pecsétet szükséges szerezni. A díjat az az osztály nyeri, amelyik a tanév során a legtöbb pecsétet gyűjti össze. Az Év Múzeumbarát Pedagógusa Díjra az esztergomi általános és középiskolai tanítók, tanárok önállóan pályázhatnak. A kiírók arra kíváncsiak, hogy a pedagógus a tanév során  mely esztergomi múzeumokat és hogyan használta a tanítás során, milyen tapasztalatokat szerzett a múzeumokban és a diákok körében. A pályamunkákat szakértő zsűri bírálja majd el. Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadóra várhatóan 2016. június 3-án, a Pedagógus Napot megelőző pénteken kerül sor. A nyertes osztály és a díjazott pedagógus az elismerő cím mellett értékes ajándékokra is számíthat a pályázat támogatói - többek között a Neuzer Kft. - jóvoltából. Résztvevő intézmények: Esztergomi Dzsámi, Főszékesegyházi Kincstár, Keresztény Múzeum, Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára, MNM Babits Mihály Emlékház, MNM Balassa Bálint Múzeum, MNM Esztergomi Vármúzeum. A részletes pályázati felhívás és folyamatos tájékoztatás a program Facebook-oldalán.

2015.09.04. 10:00—2016.04.29. 17:00



Esztergomi Dzsámi, Főszékesegyházi Kincstár, Keresztény Múzeum, Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára, MNM Babits Mihály Emlékház, MNM Balassa Bálint Múzeum, MNM Esztergomi Vármúzeum

2018 Augusztus
VHKSzCsPSz
 1
  • XVIII. Esztergomi Bábos Tábor
  • Portréfilm Sebő Ferencről
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
2
  • XVIII. Esztergomi Bábos Tábor
  • Ágacska - Csukás István meséje nyomán
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
3
  • XVIII. Esztergomi Bábos Tábor
  • Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól
  • Sárkányszelidítő Jazz Napok Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
4
  • XVIII. Esztergomi Bábos Tábor
  • Halványlila gőz - A L’art pour l’art Társulat produkciója
  • Sárkányszelidítő Jazz Napok Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
5
  • Klassz a pArton - Mozart-koncert
  • Sárkányszelidítő Jazz Napok Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
6
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
7
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
8
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
9
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
10
  • Mária testamentuma - Nagy Mari önálló estje
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
11
  • Edith és Marlene - Pataki Éva zenés játéka
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
  • Kiment a ház az ablakon - Csoportos kiállítás
12
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
13
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
14
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
  • Juhász Előd - Zeneközelben 5.
15
  • Magyarok fénye, ország reménye... - Énekes imádságok
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
16
  • Experidance - Ezeregyév
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
17
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
18
  • Tóth Vera & Budapest Jazz Orchestra
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
19
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
20
  • Szent István Napi Zenei Fesztivál Esztergomban
2122232425
26
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
27
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
28
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
29
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
30
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
31
  • 8. Esztergomi Liszt Hét
 
Copyright © Hello Esztergom